Több kórházban már megkezdték a fejlesztést

Magyaridők.hu, 2017. október 2. - Haiman Éva

Felgyorsult a központi régió egészségügyi rendszerének megújítása: több kórházban már zajlanak vagy hamarosan megkezdődhetnek bizonyos rekonstrukciók, fejlesztések. A Magyar Idők információi szerint ezzel párhuzamosan – a kórházakhoz hasonlóan – a szakrendelőknél is egyfajta hierarchikus rendszert alakítanak ki.

Négy folyamat zajlik egyszerre a fővárosi és Pest megyei egészségügyi rendszer rekonstrukcióját célzó Egészséges Budapest program (EBP) keretében. Ez az a grandiózus projekt, amelynek első üteméhez idén júniusban adott zöld jelzést a kormány, és amelynek eredményeként a központi régióban minden kórház és szakrendelő megújulhat 2025-re.

Cserháti Péter, az EBP miniszteri biztosa lapunknak elmondta: a kórház- és rendelőfejlesztések már idén elindulnak, és hamarosan megkezdődik annak a 40 milliárd forintnak a felhasználása, amit a kormány erre az évre hagyott jóvá a fejlesztésekre.

Az összeg nagyobbik részéből, 21,7 milliárd forintból elsősorban képalkotó diagnosztikai, sugárterápiás, sterilizáló és informatikai fejlesztések valósulhatnak meg, az intézmények új CT-t, MR-t, illetve például ágyakat vásárolhatnak. A fennmaradó 18,3 milliárd forintot a kórházak felújítására lehet felhasználni. Mindkét esetben tart már a szükséges közbeszerzések előkészítése, a kiírások hamarosan megjelennek – mondta a miniszteri biztos.

Emellett a korábbi 6 milliárdról 18 milliárdra emelte a kormány annak az uniós forrásnak a keretét, amelyet kórházak energetikai korszerűsítésére lehet felhasználni. A teljes összegből 11 milliárd forint jut nyolc közép-magyarországi intézménynek, ezekben az építkezések már jövőre megkezdődhetnek.

Cserháti Péter jelezte: elindul a térség szakrendelőinek megújítása is. Első körben hét intézmény korszerűsítésére összesen 21 milliárd forintot hagyott jóvá a kormány. Ebből három állami fenntartású (a X. kerületi, a szigetszentmiklósi és a veresegyházi), három önkormányzati (a II., a XI. és a XIV. kerületi), míg a XII. kerületi szakrendelő ma tulajdonképpen nem létezik, a járóbetegek ugyanis jelenleg a Szent János Kórház egyes osztályaira járnak be. A kormány döntése nyomán azonban végre a kerületnek is lesz önálló szakrendelője, ezt a Semmelweis Egyetem Kútvölgyi úti épületében alakítják ki, és mivel ez szinte teljesen új beruházás, erre jut a legtöbb forrás, több mint 9,3 milliárd forint.

A miniszteri biztos arról is beszélt, hogy – főként a helyi lakosság korösszetétele és megbetegedési mutatói miatt – a járóbeteg-ellátók leterheltsége nagyon eltérő a térségben. Ezért a kórházakhoz hasonlóan a szakrendelők között is egyfajta hierarchikus, térségi funkcionális együttműködést szeretnének kialakítani.

A cél, hogy ahol demográfiai és megbetegedési szempontból rosszabb a helyzet, vagy nagyobb terület tartozik az adott intézményhez – például a VII., VIII. és a IX. kerületben vagy a délkelet-pesti agglomerációban –, ott szakmai fejlesztések is megvalósuljanak, vagyis legyen például elérhető minden fontos diagnosztika, valamint egynapos sebészet.

A szakrendelők megújításának részeként több kerületben, illetve kistérségben a felújított központi épület telephelyére költöztetnék a ma elkülönülten működő gondozókat, ezzel is javítva a hozzáférést az ellátáshoz, és kialakítanák azokat az informatikai betegelőjegyző rendszereket is, amelyeken keresztül például közvetlenül a háziorvosok időpontot tudnak kérni pácienseik­nek, ezzel is csökkentve a várakozási időt – mondta Cserháti Péter.

Hozzászólások: