Száguldás a semmibe

vasarnapihirek.hu - 2018.november 25. - Kuslits Szonja

A mostaninál is nagyobb bajba kerülhetnek a betegek, ha szétszakítják a magán- és az állami egészségügyi rendszer gyenge összekapcsolódását. A szakmai döntéseket azonban zömében nem az illetékes államtitkárságon hozzák, így tovább gyengül az ágazat. Már dübörögnie kellene a beharangozott népegészségügyi programoknak is, de ezek sehol sincsenek – Dózsa Csaba egészségközgazdásszal, a Miskolci Egyetem docensével beszélgettünk.

– Orbán Viktor hadjáratot akar indítani, hogy szétválassza a magán- és állami egészségügyet, miközben sok intézmény évek óta magánszolgáltatókat bíz meg bizonyos diagnosztikai vizsgálatokkal, ugyanis nem rendelkeznek megfelelő laborral vagy MR/ CT készülékkel. Milyen hatása lehet a betegellátásra a kormány tervének? 

– Léteznek jól működő kórházi laborok és diagnosztika, de szép számmal előfordul, hogy évtizedek óta, hosszú távú szerződések alapján egy magáncég végez bizonyos szolgáltatásokat, mert a közintézmény csak így tudja megoldani az ellátást. Ez számos helyen alapvetően jól működött, most ezt is átalakítanák. Sok kórházban úgy cserélték le a magánszolgáltatót, hogy EU-s forrásból MR- és CT-gépeket vásároltak. Csakhogy ez nem garantálja a hosszú távú fenntarthatóságot. Ezek ugyanis 6-8 év alatt amortizálódnak, így cserélni kell őket, amit egy magánszolgáltató megtehet a magánforrásaiból, de az állami kórházak akkor bajban lesznek. De nem csak ez a gond. Sok helyen szintén EU-s pénzből újították fel a kórházakat, szakrendelőket. Egyes helyiségeket az intézmények eddig gyakran kiadtak magánszolgáltatóknak. Ha ezt többé nem hagyja az állam, akkor olyan bevételtől esnek el, amit eddig vissza tudtak forgatni eszközvásárlásba vagy kiegészítő juttatásokba a dolgozók számára. Ezek hiányában tovább romolhat az ellátás minősége és a dolgozói elégedettség is. 

– Sok szakember már most is csak magánellátás keretein belül érhető el... 

– Igen, ennek is alapvetően az egészségügyi rendszer alulfinanszírozottsága az oka. A képlet most így néz ki: aki nem teheti meg, hogy hálapénzt adjon, hogy magánellátásért fizessen, az kénytelen hónapokat várni a diagnosztikai és a szakorvosi vizsgálatra is. Ez a folyamat szétszakítja a rendszert. A helyzet pedig csak rosszabb lesz, ha élesen elválasztják az állami és magánellátást. 

– Akkor mi a megoldás?

– Szakemberek készítettek egy állásfoglalást az ügyben, amit az Emberi Erőforrások Minisztériumának is eljuttatunk a napokban. Ebben bizonyos alapelvekre hívjuk fel a figyelmet. Ilyen például, hogy fehéríteni kell a magánellátást és szükség van az online pénztárgépekre is. A tudatosság jegyében össze lehetne kötni a magán- és állami ellátást úgy, hogy az a betegeknek is jó legyen. Az egynapos sebészeti beavatkozások egy részét például ki lehet szervezni a magánszolgáltatókhoz, amit már 15 éve el is kezdtünk. A komplikáltabb, szövődményes esetek finanszírozási díját pedig meg kellene emelni az állami kórházakban, hiszen ezeket a betegeket ott látják el. A magánellátók sok terhet levehetnének az állami intézményekről. Mikor 2003-ban főigazgatóhelyettesként dolgoztam az OEP-ben, több olyan tendert is meghirdettünk, mikor magáncégek pályázhattak egynapos sebészeti ellátás OEP-finanszírozására vagy otthoni szakápolás nyújtására. Ezt lehetne folytatni. A lakossági szűrést, egészségfejlesztés egy részét is ki lehetne szervezni. 

– Az állami kórházak jelenleg úsznak az adósságban, már 51 milliárd forintra rúg a tartozás, ami csak alátámasztja, milyen súlyos forráshiánnyal küzdenek az intézmények. Ráadásul úgy tűnik, idén nem segít a kormány. Mire lehet számítani? 

– November végén már dübörögni szokott az adósságrendező gépezet, ez most hiányzik. Nem tartom valószínűnek, hogy év végéig rendezi a számlát a kormány, pedig bőven van 60 és 90 napon túli tartozás is. Könnyen lehet, hogy csak jövő tavasszal kapják meg a pénzüket a beszállítók. Vannak, akik 300-400 napra hiteleznek az államnak, miközben a kormányzati kommunikáció szerint kiválóan alakul az államháztartás és alacsony a GDP-arányos államháztartási hiány. Forrás tehát lenne az újabb konszolidációra. A mai egészségügyi rendszer egyik legnagyobb baja, hogy az egészségüggyel kapcsolatos szakmai döntéseket nem az államtitkárságon hozzák. 

– Ez lehetett az egyik oka annak is, hogy néhány hónappal a kinevezése után nemrég távozott Nagy Anikó korábbi egészségügyi államtitkár, akivel a hírek szerint már szóba sem áll Kásler Miklós emberierőforrásminiszter? 

– Ez elképzelhető. Sajnos nem a szakszerűség érvényesül ezen a területen, hanem különböző „belenyúlások” a nagypolitika részéről. Erőtlen a minisztérium is, ami tovább ront a helyzeten. Már dübörögnie kellene a beharangozott népegészségügyi programoknak, de ezek sehol sincsenek. Helyette tovább gyengítik az ágazatot, komoly leépítések voltak és ellehetetlenítenek korábban jelentős intézményeket, például az Országos Tisztiorvosi Hivatalt vagy az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezésegészségügyi Intézetet. 

– Jöhet még olyan egészségügyi államtitkár, aki érdemi lépéseket tud tenni? 

– Szűk a mesgye, nehéz, hogy ne csak tűzoltások legyenek, hanem megújuló népegészségügyi programok. Korábban ÓnodiSzűcs Zoltánnak is voltak jó ötletei, de ezek a fiókban maradtak. 

– Korábban ő javasolta a kancelláriarendszer bevezetését is, ami aztán óriási felháborodást váltott ki a szakmán belül. Segíthet a helyzeten, ha kancellárok felügyelik a kórházak gazdálkodását? 

– Nem hiszem, hogy ez jó megoldás lenne, hiszen ezzel csak még inkább elveszik a felelősséget az intézményvezetőktől, akik a problémák továbbhárításában lesznek érdekeltek. A kancellárok helyett inkább jó menedzsereket kell képezni és kinevezni, akik tudják, hogyan lehet jól gazdálkodni. A finanszírozás reálértékét is helyre kell tenni ahhoz, hogy érdemben lehessen gazdálkodni, megtartva a pénzügyi egyensúlyt. Például a jelenlegi Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő (NEAK) finanszírozásában a kórházak érdekeltek abban, hogy inkább lábamputációt végezzenek, mert ennek a beavatkozásnak a költségeit fedezi a biztosító. Ugyanakkor, ha az intézmény bevállal egy korszerű, lábmegtartó műtétet, akkor esetenként akár 1,2 millió forintot is veszít az egyszer használatos eszközökön. 100 ilyen eset ellátása egy évben már több mint 100 millió forintos adósságot jelent az intézménynek.

– Mire lenne szükség ahhoz, hogy javuljon a mostani, egyre elkeserítőbb helyzet? 

– Sokat segítene, ha a kormányzat középtávon fokozatosan és számottevően növelné a közfinanszírozott egészségügyi rendszer GDP-arányos ráfordítását, jelenleg ugyanis ez csupán 5 százalék körül mozog hazánkban, miközben az EU-s átlag 7,5-8 százalék. Hollandiában, Csehországban, Ausztriában, Angliában is 8 százalék körüli az állami vagy társadalombiztosítási ráfordítás, és példaértékű, ahogy ott az állami egészségügy működik. Több országban ez a nemzeti büszkeség része. További fontos elvi kérdés, hogy az egészségbiztosítási rendszerben a járulékfizetők minőségi szolgáltatást kapjanak és ne kelljen duplán fizetniük. Bizonyos szolgáltatásokat tehát gyors hozzáféréssel, szabályozott módon, akár valamennyi ráfizetéssel a magántulajdonú ellátásban is igénybe vehessenek. De az állami egészségügyi rendszerben is jelentős fejlesztésekre van szükség, minőségjavításra. Vonzóvá kell tenni az ágazatot a jövő orvosai és egészségügyi szakdolgozói számára is.

Hozzászólások: