Projektcég alakul az új centrumkórház beruházásának lebonyolítására

kormany.hu - 2018. március 12.

Projektcég alakul a dél-budai új centrumkórház beruházásának lebonyolítására, az erről szóló előterjesztés hamarosan a kormány elé kerül - jelentette be Ónodi-Szűcs Zoltán egészségügyért felelős államtitkár.

Az államtitkár kiemelte, az új kórház építése példaértékű, hiszen ilyen, az Egészséges Budapest Program keretében az elkövetkező években megvalósuló zöldmezős beruházás évtizedek óta nem történt az egészségügy területén.

Jelezte, a kormány az elkövetkező 8-10 évben 700 milliárd forintot szán Budapest és Pest megye egészségügyi ellátásának újraszervezésére. Erre a forrásra azért van szükség, mert az előző uniós ciklusban egészségügyre elköltött 500 milliárd forintból a központi régió fejlesztése nem valósulhatott meg.

Simicskó István honvédelmi miniszter, Újbuda kereszténydemokrata országgyűlési képviselője arról beszélt, hogy a XI. kerületi Dobogóra tervezett centrumkórház építése mérföldkő, és jól mutatja, hogy a kormány fontos értékek mellett kötelezte el magát.

A miniszter szerint a beruházással nagymértékben fog javulni a dél-budaiak és az agglomerációban élők egészségügyi ellátása, hiszen egy 1200 ágyas kórház épül a jövőben.

Simicskó István kitért arra, hogy az új kórház megoldás lesz a budai rész gyermekellátására is. Mint mondta, jelenleg 1200-1300 ágy szolgálja a fővárosban a gyermekellátást, de ezek zöme Pesten található.

Kiemelte, hogy a kórház építésével párhuzamosan jelentős közúthálózat-fejlesztés is lesz. Így például az M1-M7-es autópálya külön lehajtót kap a kórház felé, megépítik a Galvani hidat, fejlesztik a Kelenföldi pályaudvart és kötöttpályás villamosközlekedés is lesz a kórházhoz.

Bedros J. Róbert, a dél-budai centrumkórházért felelős miniszterelnöki megbízott elmondta, az új centrumkórház mindenben megfelel majd a 21. századi gyógyítás és gyógyulás feltételeinek.

Az új - zöldmezős beruházásként megvalósuló - kórház 1,2 millió ember gyógyítását szolgálja majd, két helikopterleszállóval és saját mentőállomással. Hozzátette: az egészségügyi centrumhoz tartozni fog nővérszálló, és épül egy bölcsőde és óvoda a munkatársak gyerekeinek.

Bedros J. Róbert, aki egyben a Szent Imre Kórház főigazgatója, elmondta még, a kórház építéséről szóló tervpályázatot ezekben a hetekben írják ki, a centrumkórház 4,5-5 év múlva nyithatja meg kapuit.



Hozzászólások: