Mit várhatunk tíz hónappal a választások előtt? Elvesztegetett éveink

Medical Online - 2017. június 23. - Tarcza Orsolya

Kútba esett államtitkári tervekről, indokolatlan korai halálokról, a gazdasági teljesítmény és az egészségi állapot összefüggéseiről is szó esett az IME egészségügyi szaklap és a Magyar Egészség-gazdaságtani Társaság nyári konferenciáján Pécsett.

Múlt időbe tette Ónodi-Szűcs Zoltán egészségügyért felelős államtitkár öt pontját Sinkó Eszter egészségügyi közgazdász, az SE Egészségügyi Menedzserképző Központjának igazgató-helyettese szerint ugyanis tíz hónappal a választások előtt „befagy” a kormányzás, így nem sok esély van arra, hogy ezekből bármi is megvalósuljon. Kiemelt pontja volt a tervnek a minimumfeltétel-rendszer átalakítása, ami egyelőre nem valósult meg, a kancelláriarendszerből viszont biztosan nem lesz semmi. Elmaradt az egészségügyi és szociális ellátások szétválasztása, egyedül az Egészséges Budapestért Program tűnik úgy, hogy előrehalad.

Az alapellátás megerősítésében elkönyvelhető némi siker, ez lehet akár az is, hogy a kormány legalább nem akadályozza, hogy szakmailag jó irányba ható intézkedések szülessenek, a döntéshozatal akkor is lassú, ha az előkészítő anyagok rendelkezésre állnak. Ugyan az alapellátásnak súlyt adott az alapellátási törvény elfogadása, a kapcsolódó rendeletek kidolgozásával a mai napig adós az egészségpolitika, igaz, legalább ezek előkészítése már gőzerővel folyik, a praxisközösségek és azok minimumfeltételei, a kollegiális vezetői és a törzskarton-rendszer tekintetében.

Bár a finanszírozás látványosan és kiugróan emelkedett 2010 óta, az üres praxisokat – jelenleg 347 betöltetlen körzetről tudunk – nem sikerült felszámolni, és hiába a növekmény, a fiatal orvosok továbbra sem motiváltak, hogy ezt a hivatást válasszák, így a humánerőforrás-krízis továbbra is fennáll. Néhány alapvető, régóta jellemző problémát sem sikerült orvosolni: a fejkvóta alapú finanszírozás nem ösztönzi a definitív ellátást, továbbra sem teljesül a háziorvosok kapuőri szerepe, feladataik ellátásának korlátozása pedig fölösleges betegutakat hoz létre – sorolta Sinkó Eszter.

Több ezer elveszített életév

Az egészségre fordított kiadásokat betegágyakba ölik, derül ki prof. dr. Ádány Róza szerint az egy főre jutó egészségügyi kiadások és az 1000 lakosra jutó kórházi ágyak számának arányából. Az MTA Népegészségügyi Kutatócsoport vezetője, intézetigazgató sorolta: a születéskor várható átlagos élettartam tekintetében csak Mexikót előzzük meg, a férfiaknál összesen 7000, a nőknél pedig 3000 a potenciálisan elveszített életévek száma. Bár a halálozási mutatók a kilencvenes évek óta javulnak, az EU15-ökhöz képest a korai halálozás relatív kockázata folyamatosan nő, 1980–2010 között a háromszorosára emelkedett. A korai, 65. életév előtt bekövetkezett vezető halálokok a daganatos megbetegedések közül kerülnek ki. Ezzel együtt ezek incidenciáját tekintve az OECD országok középmezőnyébe tartozunk. Mindez a professzor szerint arra utal, hogy nincs kellő figyelem a szűrővizsgálatokra, a gyógyításra, és az ellátás színvonalára sem. Világelsők vagyunk a tüdőrákos esetek számát tekintve, tavaly ebbe a sorba zárkóztak fel a kolorektális daganatok is.

A daganatos betegségek okozta morbiditásban és mortalitásban súlyos problémát jelent a társadalmi-gazdasági egyenlőtlenségeket leképező területi egyenlőtlenség, azaz a rosszindulatú daganatos betegségek száma a deprivált területeken magas, ami azt is igazolja, hogy ezeken a területeken még nagyobb probléma van mind a szűrésekkel, mind pedig az ellátórendszerrel – állapította meg Ádány Róza.

Hogyan lehetne jobb?  

Az egészségügy helyzetén azért nem sikerül javítani, mert hazánkban a gazdasági javakat nem terítik szét a társadalom teljes spektrumán, azokat egy szűk elit birtokolja. Ez az évtizedek óta jellemző extraktív társadalmi és gazdasági berendezkedés gátolja a humántőke, és ennek alrendszereként az egészségügy fejlesztését – magyarázta dr. Pogátsa Zoltán, a Soproni Egyetem docense. A szociológus-közgazdász szerint magas hozzáadott érték csak úgy érhető el, ha a humántőke fejlesztése széles társadalmi rétegeket ér el. Ezzel ellentétben felmérések is azt igazolják, hogy Magyarországon a legkisebb a társadalmi mobilitás: nincs kitörés az alsóbb társadalmi rétegekből, aki pedig az elitbe születik, az nagy valószínűséggel nem is esik ki onnan. Öt magyar háztartásból négy képtelen megtakarítani, a létminimum alatt élők helyzete pedig egyre romlik – Pogátsa számításai szerint 2016-ban 3,7 millió honfitársunk élt e szint alatt–, ezáltal ezeknek a társadalmi csoportoknak az egészségi és mentálhigiénés állapota is folyamatosan amortizálódik; összesen 8 millió ember képtelen saját erőforrásaiból a humántőke fejlesztésre.

A helyzet rendezése, a jóléti állam, azaz az inkluzív gazdasági-társadalmi berendezkedés kialakítása az állam feladata lenne, progresszív adórendszeren keresztül finanszírozva azoknak a társadalmi rétegeknek a humántőke fejlesztését, amelyeknek erre nincsenek saját anyagi forrásaik. Ezzel szemben a magyar kormányok évtizedek óta maradékelven kezelik a humántőke alrendszereket, ezen belül az egészségügyet, az oktatást és a szociálpolitikát is. Ennek eredményeként a hazai egészségügy nem a V4-ek, hanem a balkáni országok színvonalán működik azon liberális közgazdasági szemlélet mentén, hogy a szegény országok kevesebbet költhetnek e rendszerek fenntartására. Így folyamatos a forráselvonás az újraelosztó rendszerekből, a közgazdász szerint összesen 10-15 százaléknyi befektetés hiányzik a humántőke alrendszerek fejlesztéséből. Mivel a lakosság egészségi állapota sokkal rosszabb az uniós átlagnál, a mostani gyakorlattal ellentétben az államnak sokkal többet kellene költenie az ágazatra, hiszen ez rányomja a bélyegét a magyar gazdaság teljesítménye, amely – az uniótól érkező külső támogatás ellenére – nem javult az elmúlt években.

Hozzászólások: