Még idén rendezik a kórházak adósságát

Magyar Idők, 2017. november 4. – Haiman Éva

Adósságrendezésre, hatékonyságnövelő programokra és beruházásokra, valamint gyógyszerbeszerzésekre fordíthatják a kórházak azt az összesen 56 milliárd forintot, amit a múlt héten hagyott jóvá a kormány – értesült a Magyar Idők. A pénzt várhatóan még ebben az évben megkapják az intézmények.

A kormány döntött a kórházak adósságrendezéséről, valamint azon intézmények támogatásáról, amelyek strukturális változtatásokat hajtanak végre a tartozások hosszú távú csökkenté­séért. Erre 56 milliárd forintot hagyott jóvá a kabinet – jelentette be a múlt heti Kormányinfón Lázár János. A Miniszterelnökséget vezető miniszter részleteket nem közölt, és egyelőre sem kormány-, sem egyéb határozat nem jelent meg a pénz felhasználásáról. Lapunk ugyanakkor úgy értesült, hogy az említett két célon túl a forrás egy része gyógyszerbeszerzésekre lesz felhasználható.

A kórházak adósságának mértékéről az utolsó elérhető adat szeptember végi. Eszerint az intézmények tarto­zása 38,8 milliárd forint volt, ezen belül a 60 napon túl lejárt adósság nem érte el a 17 milliárd forintot. Augusztusban 34,5, júliusban 30 milliárd forint tartozással zártak a kórházak, vagyis még ha az utóbbi három hónap tenden­ciái folytatódnak is, az év végére akkor sem haladja majd meg a kifizetetlen számlák összértéke az 50 milliárd forintot.

Ennek mintegy 20-25 százaléka ráadásul még egy hónapon belül lejárt adósság, ami jellemzően nem szokta a központi adósságrendezés tárgyát ké­pezni. Marad tehát pénz arra, hogy a kormány további hatékonyságnövelő, adósságcsökkentő programokra, beruházásokra ösztönözze a kórházakat, ahogyan tavaly is.

Akkor 45 milliárd forintot kaptak az intézmények a harminc napnál régebben lejárt szállítói tartozásaik rendezésére, és további 15 milliárd forintra a működés hatékonyságát növelő programokkal pályáz­hattak. Ilyenek voltak például a több helyütt megvalósult telephely-összevonások, amelyekkel valamelyest a humánerőforrás-problémát is sikerült enyhí­teni vagy azok az energetikai beruházások, amelyek a működési költségeket csökkentették. Mindehhez az idén további pluszként jöhet egy olyan keret, amelyet a kórházak gyógyszerbeszerzé­sekre fordíthatnak.

Az összesen 56 milliárd forint adósságrendezésre, illetve gyógyszerbeszerzésre fordítható részét előreláthatólag még az év végéig megkapják a kórházak. Információink szerint a fennmaradó összegre vonatkozó pályázatok ugyancsak még idén megjelennek.


FELMÉRIK A BÉREMELÉS KÖLTSÉGEIT
A Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő (NEAK) felmérést indított a kórházak körében a november 1-jétől érvényes ágazati béremeléssel kapcsolatos többletkiadásokról. Az intézmények a NEAK honlapján kialakított elektronikus felületen részletezhetik, milyen költségekkel jár számukra a bérek és az ahhoz kapcsolódó egyes mozgó­bérelemek emelése. A kórházak a jelentett többletigények alapján kapják meg a bérrendezés fedezetét. Mint ismert, a szakdolgozók és a mentő­ápolók bére 12 százalékkal, a szakorvosoké és a szakgyógyszeré­szeké százezer forinttal emelkedett november 1-jével, a szakvizsgával nem rendelkező orvosok és gyógyszerészek bére pedig 50 ezer forinttal nőtt.
Hozzászólások: