Orvostechnikai Szövetség

Kiemelt hírek

Őrület az egészségügyben – Csúnyán eladósodtak megint a kórházak

A legfrissebb adatok szerint szeptember végére megközelítette a kórházak és háttérintézményeik tartozása a 80 milliárd forintot. Rásky László, az Orvostechnikai Szövetség főtitkára lapunknak megerősítette, év végére 100 milliárd forint kifizetetlen számla lesz majd az intézményekben.
További részletek

Betárazzák a pátyi központi raktárt – az OKFŐ szerint csak pilot folyik

Úgy tűnik, nem csak a finanszírozás alapkérdéseiben van nézetkülönbség a Nemzetgazdasági Minisztérium és az egészségügyet felügyelő belügyi tárca között, de az események arra utalnak, hogy az intézmények eszközbeszerzése okán is elkezdődött a szkander – derült ki a XXXI. Magyarországi Egészségügyi Napokon (MEN). Az Egészségügyi Gazdasági Vezetők Egyesületének (EGVE) székesfehérvári rendezvényen az is elhangzott, jövőre 80 milliárd forintos többlethez jut az ágazat.
További részletek

Bejelentkezés

Eseménynaptár

Forrás: hvg.hu, 2025.november 14.
Továbbra is keveset költ a kormány GDP-arányosan az egészségügyre, azonban az elöregedő orvostársadalom nem csak hazánkban probléma. Kijött az új OECD-jelentés, amelyből kiderül az is, több olyan kiemelten fontos terület van – például a születéskor várható élettartam, a megelőzhető halálozás, az öngyilkosságok aránya – amelyek hazai mutatói jelentősen rosszabbak az OECD-átlagnál. Akad azért olyan terület is, ahol jobban teljesít az ország.
 
Forrás: economx.hu, 2025.november 5. - Koncsek Rita
A magyar egészségügyben súlyos válság fenyeget: jelenleg mintegy 14 ezer szakdolgozó hiányzik a betegellátásból, ami komolyan veszélyezteti a kórházak működését, mondta Balogh Zoltán a kórházszövetség konferenciáján. Hozzátette: az ápolók átlagéletkora magas, a szakma presztízse és vonzereje folyamatosan csökken, túlterheltség, kiégés és a bérrendszer problémái egyre súlyosabb terhet rónak a szektorra.
 
Forrás: economx.hu, 2025.október 29. - Koncsek Rita
A legfrissebb adatok szerint szeptember végére megközelítette a kórházak és háttérintézményeik tartozása a 80 milliárd forintot. Rásky László, az Orvostechnikai Szövetség főtitkára lapunknak megerősítette, év végére 100 milliárd forint kifizetetlen számla lesz majd az intézményekben.
Forrás: medicalonline, 2025. október 16. - Tarcza Orsolya